Oldalak

2011. július 29., péntek

ERDÉLYI TÖLTÖTT KÁPOSZTA

2008.01.25
Hozzávalók (8 személyre):
1 kg savanyú káposzta, 20 nagy savanyú káposztalevél, 50 dkg darált hús (legjobb hozzá 40 dkg sertés comb, lapocka és/ vagy dagadó + 10 dkg húsos füstölt szalonna vagy más füstölt hús), 20 dkg főtt rizs, 2 nagy fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 2 egész tojás, 3-4 evőkanál étolaj vagy zsír,  2-3 evőkanál liszt, 2 evőkanálnyi pirospaprika, só, őrölt bors, 5-6 db Elkészítés:
A darált húst összekeverjük a tojással, főtt rizzsel, 1 fej apróra vágott és kis olajon megfuttatott vöröshagymával, reszelt fokhagymával, sóval, borssal, egy kiskanálnyi pirospaprikával. Ezt a keveréket alaposan összegyúrjuk, aztán a kiterített káposztalevelekbe töltjük úgy, hogy a káposztalevél középső, vastag erét éles késsel vékonyabbra vágjuk, aztán a levél egyik szélére egy púpos evőkanálnyi darált húsos tölteléket kanalazunk, erre két oldalról ráhajtjuk a levél szélét, és fölsodorjuk a tölteléket. Ha elfogytak a levelek, de marad még hús, formázzunk belőle gombócokat.
Amikor a leveleket megtöltöttük, a másik vöröshagymát is vágjuk apró kockákra, és egy nagy fazékban futtassuk át 2 evőkanál olajon. Szórjuk meg a maradék pirospaprikával, keverjük meg, vegyük le a tűzről és öntsük föl egy pohárnyi vízzel. Adjuk hozzá a köményt (lehet egész vagy őrölt is ízlés szerint), egy kis őrölt borsot, a lecsót és főzzük ezt a pörköltalapot kb. 5 percig.
Az apróra vágott káposztát kóstoljuk meg, hogy mennyire sós. Ha nagyon sós, mossuk át néhányszor bő hideg vízben.
Az apró káposzta egyharmadát terítsük egyenletes vastagságban a pörköltalapra. Erre tegyük rá a töltelékek (és a húsgombócok) felét.babérlevél, 1csapott mokkáskanál kömény, 2-3 Erre a megmaradt apró káposzta fele jön, amit megszórunk néhány babérlevéllel. Rátesszük a megmaradt töltelékeket (és húsgombócokat). Aztán az egésze befedjük a maradék káposztával. A káposzta tetejére is szórunk néhány babérlevelet, egy pici köményt és borsot.evőkanál lecsó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése